A 2018-as volt az első év, amikor a német fogyasztók többet fizettek hitel- és bankkártyával, mint készpénzzel - áll a kölni EHI kereskedelmi kutatóintézet kedden közzétett felmérésében.
Rendszeresíti a Starbucks a Microsoft Azure blockchain-szolgáltatását, mellyel a kávébabok útját követi majd nyomon a vállalat - írja a Coin Telegraph.
A Facebook pénzforgalmi cégeket és online kereskedőket toboroz egy kriptopénz-alapú fizetési rendszer elindításához, a projekthez 1 milliárd dollárra van szükségük, ezzel a pénzzel stabilizálnák az új kirptopénz árfolyamát. Egyes elképzelések szerint nemzetközi átutalásokra, személyek közötti és online fizetésekre lesz alkalmas a rendszer. Míg Európából épp kivonult a Facebook a messengeres fizetésével, addig Ázsiában megállíthatatlanul törnek előre a mobilfizetési megoldások.
Magyarország is felkerült a régió fintech térképére, szó szerint is, a Raiffeisen Bank International fintech elemzése szerint a magyar piac 39 fintechet számlál, és mintegy 9 millió eurónyi finanszírozást szerzett 10 év alatt. Szabályozási oldalon élen járunk azzal, hogy már működik regulatory sandbox az MNB berkein belül, az ügyfelek is nyitottak a fintech újdonságokra, ugyanakkor a működő fintechek számában még volna hova fejlődnünk.
Azzal vádol a New York-i törvényszék egy arizonai férfit és egy izraeli nőt, hogy illegális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtottak kriptodeviza-cégeknek - számol be a Coin Telegraph.
Mintegy 40 százalékkal csökkenti a Visa és a Mastercard az Európai Unióban az unión kívüli országokban kibocsátott kártyákkal végrehajtott tranzakciók interchange díját - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság, amely elfogadta a kártyatársaságok vállalását.
Június 27-én sok banki ügyfelet érhet meglepetés: könnyen előfordulhat, hogy nem fognak hozzáférni a bankszámlájukhoz, nem tudnak átutalni, kártyával fizetni mindaddig, míg a bankjuk el nem végzi a teljes körű átvilágításukat. A bankok javában kampányolnak, de még így is ügyfelek tömegeinél kell beszerezni, egyeztetni különböző adatokat a szűk két hónapos határidőig. Az általunk megkérdezett bankok közül van, ahol csak a vállalati ügyfeleket kell átvilágítani, de van olyan bank is, ahol a teljes ügyfélállományt újra kell azonosítani. A jó hír, hogy egy január elsejétől hatályos rendeletmódosítás lehetővé teszi az ügyfelek nem valós idejű azonosítását is, így nem feltétlenül kell az ügyfeleknek személyesen is bemenni a fiókokba.
Új szabályozással biztosítaná Franciaország azt, hogy a kriptodevizákkal és blockchainnel foglalkozó startupok banki szolgáltatásokhoz jussanak - írja a Coindesk.
A CIB Bank arról tájékoztatta ügyfeleit Facebook-oldalán, hogy ismét fennakadások vannak elektronikus csatornáik és egyes fióki szolgáltatásaik működésében, kártyás szolgáltatásaik viszont megfelelően működik.
40 millióan használták az elmúlt 12 hónapban a Venmót, ezzel az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb pénzügyi appja lett a pénzátutalási szolgáltatás - írja a Wall Street Journal.
Esik a Bitcoin, nem egészen két nappal azután, hogy a kriptopénz grafikonján a hosszú távú emelkedő trendet jósoló aranykereszt jelent meg. Az esés mögött két japán kriptotőzsdén lefolytatott váratlan felügyeleti vizsgálatot lehet sejteni.
A Wirecard 2016-2017-es bevételének fele és nyereségének majdnem egésze átláthatatlan partnercégeken át áramlott a német fintechbe - állítja a Financial Times bennfentes dokumentumokra hivatkozva.
Adathalász támadásra hívja fel a figyelmet az OTP Bank, csalók ismét a biztonsági frissítés kulcsszóval próbálnak adatot kinyerni az óvatlan ügyfelektől - írja az OTP honlapján. A bank megtette a támadás észlelésekor szokásos óvintézkedéseket.
Hogyan válthatjuk ki a jól megszokott, de mára lassúvá és körülményessé vált vállalati silókat, hogy utat nyissunk a gyors, céltudatos és eredményes agilis csapatoknak? Az agilis alapvető tudnivalói, valamint a scaled agile kihívásai és praktikái után most még inkább elmélyedünk az agilis működés rejtelmeiben. Lássuk, hogyan is épül fel egy agilis szervezet a gyakorlatban!
Az OXO Lab a kiberbiztonság területén indít inkubációs programot, megalapították az OXO Cybersecurity Labet, ahova a területen aktív startupokat, a jó ötleteket várják. A programra június végéig várják a jelentkezőket.
"Blockchainbanditák" fosztogatják az ethereumtárcákat; egyszerűen megpróbálják megtippelni a kriptodevizával folytatott tranzakciók privát kulcsait. Van, aki olyannyira sikeresen tippelget, hogy már több mint 50 millió dollárnyi ethereumot tudott elemelni - derítette ki Adrian Bednarek kiberbiztonsági szakértő a Wired beszámolója szerint.